2016. október 12., szerda




Aloe vera

 Az orvosi aloé vagy barbadosi aloé (Aloe vera) az aloé nemzetségbe tartozó növényfaj. Kivonatait széleskörűen használják a kozmetikai iparban és az alternatív gyógyászatban, megnyugtató, fiatalító, sőt sejtregeneráló és immunerősítő hatást tulajdonítva neki a marketing-anyagokban.
Jellemzése; Az orvosi aloé pozsgás, virágai sárgák. Húsos, pozsgás, lándzsa alakú levelei 50 cm-re is megnőhetnek, az egész növény magassága 120 cm lehet. Évelő növény, levelei letörhetők, a letört rész helyett új nő.
Felhasználása; Az aloe verát csak 4-5 éves korától szabad használni, korábbi éveiben még csak mérgező anyagokat tartalmaz. Kizárólag leveleit használják gyógyászati célokra; a levelek egyes részeit más és más célra hasznosítják. Az a sűrűn folyó, kocsonyás nedv, amivel az Aloe verát leginkább azonosítani szokták, a növény leveleinek belső részéből származik. A levél szerkezetében, a legkülső rétegek és e között a kocsonyás rész közötti sárgás, keserű ízű lé szárításával nyerik az aloe latexet (tejnedvet). A kereskedelemben ezt aloe hepatica vagy aloe barbadensis néven hozzák forgalomba. (Utóbbi nem azonos az Aloe Barbadensis Miller nevű fajjal).
Az orvosi aloét ősidők óta használják gyógyításra. Évezredeken átívelő karrierjét annak köszönheti, hogy számtalan betegségre, bőrelváltozásra és emésztőszervi problémára sikeresen alkalmazható. Napjainkban a világ számos országában termesztik, olyan helyeken, ahol az éghajlat alkalmas a szabadföldben való nevelésére.
Felhasználásai:
Aloe vera gél
Aloe vera kapszula
Aloe vera szájvíz, fogkrém
Aloe vera spray pl. hangszalaggyulladásra
Lóbalzsam (rándulásra) alkotórészeként is hasznos
Hatóayagai; Mono- és poliszacharidok (pl. acemannon), aminosavak, enzimek. A VIII. Magyar Gyógyszerkönyv a gyógynövény-, illóolaj-, kivonat- és tinktúra cikkelyek között 2 drogféleségét tartalmazza: aloé száraz kivonat, standardizált (Aloes extractum siccum normatum), és barbadosi aloé (Aloe barbadensis).
Képtalálat a következőre: „aloe vera”Képtalálat a következőre: „aloe vera”Képtalálat a következőre: „aloe vera”
Starr 011104-0040 Aloe vera.jpg





Árvácska


A kerti árvácska (Viola × wittrockiana) az ibolyafélék (Violaceae) családjába és az ibolya (Viola) nemzetségbe tartozó háromszínű árvácska (Viola tricolor) és más ibolyafajok keresztezésével létrehozott kertészeti hibrid növényfaj.
Jellemzői; Kétéves növény, 10–20 cm. Júniusban vetik, és többszöri áttűzdelés után már októberben kiültetik. A fagyokig nyílik és tavasszal ad igazi színes virágszőnyeget. A hűvös, csapadékos éghajlatú országokban (pl. Dánia, Németország tavasztól őszig virít. Magyarországon az aszályos, száraz meleg nyáron hamar elviszi.
A 19. században kezdődött az árvácskaláz, az addig ültetett háromszínű árvácskát (Viola tricolor) egy altáji és egy dél-európai fajjal keresztezték. A keresztezett fajnak több előnye is van, pl. a virágai jelentősen nagyobbak, hosszabb a virágzási idő, fagytűrőbb a korábban elterjedt vadárvácskánál. Ahhoz, hogy a téli fagyokat ténylegesen átvészelje, késő ősszel (időjárástól függően október, november hónapban) ajánlatos lassan rothadó (pl. fenyő) lombokkal, valamint földdel takarni a töveket.
Ízük enyhén mentás; de elsősorban nem ezért, hanem díszessége, mutatós jellege miatt használják őket egyes hidegtálak, illetve gyümölcsételek díszítésére.
Viola x wittrockiana Düsseldorf.JPGViola x wittrockiana omega F1 blanc pur dsc00972.jpg
Viola x wittrockiana.jpgKéptalálat a következőre: „árvácska”


A kövirózsa

 
A kövirózsa a kőtörű-virágúak rendjébe és a varjúfélék családjába tartozó nemzetség.
Alakjuk hasonlósága miatt időnként „kövirózsának” nevezik még az Aeonium, a Graptopetalom, az Echeveria nemzetség tagjait és a főként a Jovibarba nemzetség korábban ide sorolt fajait, sőt, más tőrózsás növényeket is. Magyarországon két fajuk honos, mindkettő védett.
Elterjedése,élőheje;  Főleg Európában gyakori; jellegzetes levélrózsái többnyire a hegyvidékek sziklás, napos lejtőin tűnnek fel. A karsztsziklagyep egyik jellegzetes növénye.
Megjelenése,felépitése; Pozsgás (levélszukkulens) évelő, sok sarjat nevelő, talajtakaró vagy párnás. Tőrózsában növő levelei változatos méretűek; csúcsuk a fajtól függően tompa vagy hegyes; a színük zöld, kékes vagy pirosas.
Kétivarú, aktinomorf virágai vastag, pozsgás levelekkel vagy pikkelylevelekkel borított száron a kifejlett tőlevélrózsák közepéből emelkednek ki, és annak csúcsán, bogernyővirágzatban nyílnak a nyári hónapokban. Színük fajonként más és más: többnyire fehér, sárga, rózsaszínű, piros, számtalan árnyalattal. Az elvirágzott tőrózsák elpusztulnak, de az addigra legyökerezett sarjak tovább élnek és áttelelnek. Erre utal a Sempervivum nemzetség – és vele az alcsalád – neve is (semper = mindig, állandóan; vivum = élő, eleven).
Életmódja,termesztése; Szélsőségesen szárazságtűrő, igénytelen növény. A sok napsütést meghálálja: minél több a fény, annál jobban fejlődik. Csak a pangó vizet nem tűri: olyan helyekről, ahol a víznek nincs lefolyása, könnyen kirothad. A legalkalmasabb számára a kevés humuszt tartalmazó, laza, jó vízáteresztő talaj.
Felhasználása; Az ókorban azt hitték róla, hogy megvédi a házat a villámcsapástól – ezért Iuppiter növényének tartották. E hit utóhatásaként a házi kövirózsát mindmáig sokfelé a háztetőkre ültetik.
A sziklakertek elmaradhatatlan növényeiként számos fajt dísznövényként termesztenek. Sok kertészeti változat kapható különböző fantázianeveken. A szárazon hagyott támfalak réseibe is ültethetünk kövirózsákat. Néhány faj gyógyhatású (Sempervivum tectorum – fülfű).
A kövirózsa leveléből kinyert zöldes színű folyadék kiváló gyulladásgátló hatású. Huzat, fülfájás, fogfájás és nyaki nyirokmirigy duzzanatok kezelésére is alkalmas, a levével átitatott vattával dugaszoljuk be a fület éjszakára.Fali kövirózsa (Sempervivum tectorum)



Képtalálat a következőre: „kövirózsa fajták”



Képtalálat a következőre: „kövirózsa fajták”



Az afrikaiibolya

 Az afrikaiibolya vagy Uzambara-iblya az ajakosvirágok renddébe, a csuporfélék családjába tartozó afrikaiibolya növénynemzetség egyik faja, mely megtévesztő módon alföldiibolya, illetve pármai ibolya néven is ismert. Számos fajtája Magyarországon is kedvelt szobanövény.
 Elterjedése; A Tanzánia területén található Uzambara-hegység szurdokaiban és sziklarepedéseiben őshonos. Kedvelt szobanövény, a világ számos országában megtalálhatók fajtái.
Megjelenése;  Az afrikaiibolya magassága 6–15 cm. Levéllemezi ovális alakúak, hosszúságuk 2,5–8 cm, melyek egy 2–10 cm-es nyél végén találhatók. Virágai laza, 5-10 virágú virágzatban állnak. A csészelevelei öttagúak, tövüknél összeforrtak. Az ibolyáktól abban különbözik, hogy más a virágszerkezete, virágai kevesebb (2–4) porzót tartalmaznak, nincsenek sarkantyúi, lomblevelei pedig húsosak és finom szőrökkel sűrűn borítottak.
Fajtái különféle színű virágokban pompáznak, bár magyarországi üzletekben főleg kékeslila, bíbor, rózsaszín és néha fehér virágú fajtákat árusítják. Amennyiben megfelelő körülmények között tartják, egész évben virágzik.
Gondozása; Az afrikaiibolya laza, jól levegőző humuszos talajban érzi jól magát. A virágboltokban kapható hagyományos talajkeverék megfelelő számára, de azt még esetleg kiegészíthetjük egyharmad részben tőzeggel, valamint egy kevés dolomitporral és szuperfoszfáttal is gazdagíthatjuk. Mivel a növény fényigényes, csak egyenletesen, jól megvilágított helyen fejlődik megfelelően. A tűző naptól viszont óvni kell, mert hatására a leveleken száraz, barna foltok alakulhatnak ki. Kevés fény hatására a növény felnyurgul, a levélszárak megnyúlnak.
Az afrikaiibolya trópusi származása miatt a 20-22 °C-os kiegyenlített hőmérsékletet és a párás (70-90%) relatív páratartalmú környezetet kedveli. Megfelelő páratartalom mellett a 30°C-os hőmérsékletet is elviseli, viszont minimum 18°C hőmérsékletet igényel. Erre a 18°C-ra nagyon kényes, e hőmérséklet alatt a levelek foltosodnak így az áru eladhatatlan lesz.
Bár páraigénye elég magas, viszont a leveleket soha ne permetezzük, mert az foltosodásukhoz, rothadásukhoz vezethet.
Ügyeljünk arra, hogy mindig alulról öntözzük a virágot. Az öntözésre használt víz legyen előmelegítve 20°C-ra, mert érzékeny az öntözővíz hőmérsékletére. 15 perc után borítsuk ki a vizet, ami ottmaradt az alátétben, ezzel elkerülhető az álló vízzel járó gyökér- és tőrothadás. Amennyiben azt tapasztaljuk, hogy az alsó levelek kókadni kezdenek, általában a túlöntözésre és a pangó vízre gyanakodhatunk kiváltó okként.
Levéldugványról szaporítsuk. A növényről válasszunk le néhány levelet 3–5 cm-es levélnyéllel, és gyökereztetésre állítsuk vízbe, majd tegyük meleg helyre. A vizet kétnaponta cseréljük. Amikor a gyökeresedést követően már apró levelek is kifejlődtek, ültessük át tápdús, laza virágföldbe, és neveljük tovább.
Termesztése; Üzemekben főleg vegetatív úton szaporítják, levéldugványról, de alkalmaznak mikroszaporítást is főleg az újabb fajtáknál. A levéldugványos szaporításnál már kifejlett leveleket használunk, 3-4 cm-es levélnyéllel szedjük őket és egymás fölé duggatva helyezzük el őket egy szaporítóládában. A szaporítóközeg lehet perlit, tőzeg, homok és ezek keveréke. A dugványokat letakarjuk, hogy ezzel is csökkentsük a párologtatásukat. 2 hónap alatt meggyökeresednek és ezzel egy időben járulékos gyökerek is képződnek.
 Képtalálat a következőre: „afrikai ibolya”



Képtalálat a következőre: „afrikai ibolya”Saintpaulia ionantha cultivar
Képtalálat a következőre: „afrikai ibolya”Képtalálat a következőre: „afrikai ibolya”
                                                           *VIRÁGOK*

 Amikulásvirág
 A mikulásvirág napjainkban a karácsony egyik szimbolikus szobanövénye. A '60-as évek elején még olyan magas növésű cserjeként ismerték, amelyet lakásban nehéz levelei és virágai megtartására késztetni. Mai nemesített fajtái viszont már bokrosabb növésűek, dekoratívabbak és ellenállóbbak, ráadásul a modern vegyszerekkel kisebb termetűvé alakíthatóak.
Jellemzői;Maximum 4 méter magasra növő cserje. Termesztett változatai tömött, kb. 30–45 cm magas növények, formájuk megőrzéséhez évente metszeni kell őket. Virágai (vagyis színes virágzati fellevelei) 2 hónapig tartanak. Legkedveltebb a piros színű, bár fehér és rózsaszín fajtái is kaphatók. Vásárláskor ügyelni kell arra, hogy a virágzat közepén lévő apró, sárga, igazi virágai még bimbósak legyenek.
Hőigénye; A virágzási idő alatt 16-20 C°átlagos meleg.
Fényigénye; Télen maximális fénymennyiséget igényel, nyáron óvni kell a tűző naptól.
Vizigénye; Átlagos, nyáron kicsit bővebb öntözést igényel. Csak akkor kell locsolni, mikor földje már kezd kissé kiszikkadni. Várjuk meg, amíg a talaj felső 1/3-a kiszárad.Nem kell aggódni a száraz földje miatt, mert a kutyatejfélék családjába tartozó növényünk elegendő vizet képes raktározni önmagában. Ne feledjük a túlöntözés sokkal károsabb számára, mint a "szomjazás". A legmegfelelőbb a lágy esővíz, vagy hólé.De ha nem áll rendelkezésünkre, akkor megteszi a szénsavmentes, vagy enyhén szénsavas ásványvíz is.(A vízben jelenlévő Szén-dioxid elősegíti a növény fejlődését, de csak kis mennyiségben!)
Szaporitása; Kora nyáron hajtásdugványozással, gyökereztetőszerrel.
Gondozása; Sok figyelemmel és ápolással következő télen ismét kivirágozhat. Ősszel a világos, de hűvös helyet kedveli. Télen a meleg, fűtött lakásban a növény gyorsan kiszárad, öntözése lehetőleg mész mentes lágy vízzel történjen. Szereti a magas páratartalmat, hetente egyszer tápoldatos vízzel érdemes meglocsolni. Február elején a növény elkezdi lehullatni a leveleit, ilyenkor vissza kell vágni a felére, csökkenteni a locsolást, tápoldatozást, a növényt pihentetni kell. Nyáron az árnyékos helyet kedveli, ekkor kell újra öntözni és tápoldatozni. Első hajtásait ismét vissza kell vágni a felére. Óvni kell a viaszos pajzstetűtől és az aktáktól.
 



Képtalálat a következőre: „mikulásvirág”Weihnachtsstern - groß.jpg